Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Belföldi hírek

Ünnepeljük együtt az államalapítás ünnepén augusztus 20-án!

2014. August 20. 05:00
Ünnepeljük együtt az államalapítás ünnepén augusztus 20-án!

Az augusztus 20-i fővárosi rendezvénysorozat elmaradhatatlan eleme a sok százezer érdeklődőt méltán vonzó esti tűzijáték, amelyet 150 millió forintból valósítják meg 2014-ben.

Idén is sokszínű állami programok várják az érdeklődőket az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen. A rendezvénysorozat szervezéséért idén első ízben a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal a felelős. A Parlament egész nap ingyenesen látogatható lesz.

Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről, Ausztriából, Horvátországból, Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Görögországból, Németországból, Franciaországból, de még Kanadából is érkeztek magyar származású fiatalok hazánkba azért, hogy nemzeti ünnepünkön közös műsorral mutatkozzanak be.

A nemzeti ünnep – a hagyományoknak megfelelően – 2014-ben is a tisztavatással indul, amelyet idén a Kossuth téren rendeznek meg 8.30 órától: itt Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter is beszédet mond. A nap ezután családi programokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, aratómenettel és kenyéráldással folytatódik, majd 17 órakor ünnepi szentmisét tartanak a Bazilikában. A tűzijáték 21 órakor kezdődik, és hét felvonásból áll majd, amelyek mindegyike egyszerű, letisztult nemzeti szimbolikára épül majd.

 

Augusztus 20., Nemzeti Ünnep, Budapest

 

Ünnepeljük együtt augusztus 20-át! - kéri a kormány

 



2014. augusztus 20. (szerda) PROGRAMOK Budapesten
 

8.30-10.00
Magyarország nemzeti lobogójának felvonása
Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntője és ünnepélyes tisztavatás a Kossuth téren
Ünnepi beszédet mond Áder János Köztársasági Elnök


10.00-16.00
Parlamenti nyílt nap


10.00-22.00
Családi programok a Clark Ádám téren
Fellépnek: Magyar Rhapsody projekt, az Ivan and the Parazol, Ed Phillips és a Memphis Petrol, Ferenczy György és a Rackajam, Deák Bill Gyula és együttese


10.00-22.00
Magyar Ízek Utcája a Duna parton


15.00
Mesterek felvonulása és ünnepélyes kenyéráldás a budavári Szent István szobornál
(szervező a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Budavári Önkormányzat)


17.00
Ünnepi Szentmise és Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikánál


19.00-21.00
Kívánságlánc a Duna parton a Petőfi Rádióval


21:00
Ünnepi tűzijáték

A budai Várban Mesterségek Ünnepe, a budai rakparton a Magyar Ízek Utcája szórakoztatja a látogatókat egész nap.

 

 

MTI/MCOnet

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu