Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Befektetés - hitel

Főképp beruházásokra kérik az NHP Hajrá hiteleit a cégek

2020. August 06. 11:06
Főképp beruházásokra kérik az NHP Hajrá hiteleit a cégek

Főképp beruházásokra kérik a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá hiteleit a cégek, de a feltételek könnyítésével a forgóeszközhitel is egyre népszerűbb - közölte a Budapest Bank.

A program július elejéig leszerződött 123 milliárd forintos hitelállományából a Budapest Bank több mint 19 milliárd forintot közvetített. A pénzintézetnél a beruházási hitel a legnépszerűbb, a teljes állomány fele a mezőgazdaságban hasznosul - írták. A közlemény az egyik legfontosabb válságkezelő eszköznek nevezi az április 20-án indított NHP Hajrá programot. Kiszámítható, rugalmasan felhasználható, kedvező feltételek mellett igényelhető hiteltermékekre soha nem volt még akkora szükség, mint most, hiszen a vállalatok versenyképességének és piaci pozícióinak megtartása fontos a magyar gazdaság számára - hangsúlyozták.

 

Főképp beruházásokra kérik az NHP Hajrá hiteleit a cégek

 

A Budapest Bank az elsők között tette elérhetővé a termékeket, és arra számít, hogy az időközben módosított feltételeknek köszönhetően felgyorsulhat a hitelkihelyezés. A pénzintézet - tették hozzá - jelentős szerepet tölt be az állami hitelek közvetítésében, az NHP-termékeket a piaci részesedését meghaladó arányban közvetíti. A Budapest Bank a legutóbbi NHP Fix programban 71 milliárd forintnyi hitelt folyósított, amivel 16 százalékos piaci részesedést ért el. Az NHP-t 2013-ban indította a Magyar Nemzeti Bank. A több ütemben és konstrukcióban bevezetett program az egyik legnépszerűbb korszerűsítési és beruházásösztönző eszközként már 3 ezer milliárd forinttal járult hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez - olvasható a közleményben.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu