Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Rövid hírek

Hat új pályázati kiírás a Magyar Falu Programban

2020. July 22. 11:38
Hat új pályázati kiírás a Magyar Falu Programban

Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé kedden a kormány a Magyar Falu Programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: a 2020-ban már második körben kiírt pályázatokkal együtt idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket. Tavaly egész évben 16 felhívást hirdettek, idén pedig még további pályázatokat is közzé fognak tenni. A most megjelent pályázatok infrastruktúrafejlesztést, illetve szolgáltatásfejlesztést céloznak annak érdekében, hogy falvakban élők életminősége jelentősen javulni tudjon - közölte a kormánybiztos. Kifejtette: az első két pályázat keretében kistelepülések iskolaépületeinek, illetve tornatermeinek, tornacsarnokainak felújítására lehet jelentkezni. Ebben az esetben a kedvezményezettek a tankerületi központok, és a két pályázat keretösszege 7,5 milliárd forint. Ugyancsak 7,5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre az óvodaépületek, valamint tornaszobák felújítására, új épületek létesítésére a települési önkormányzatok, valamint az önkormányzati társulások számára.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu