Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Belföldi hírek

A 2020-as büdzsé a családok költségvetése lesz

2019. June 03. 12:34
A 2020-as büdzsé a családok költségvetése lesz

Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét. A pénzügyminiszter kijelentette, a kormány családbarát, a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést nyújt az Országgyűlés elé a jövő héten. 

Hozzátette, hogy hivatalosan még nem adtak nevet a 2020-ra készülő büdzsének, ugyanakkor az első jelek alapján nem áll messze a valóságtól, ha azt a családok költségvetésének is nevezik majd, hiszen sok olyan pontja lesz, amelyik a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt majd segítséget, biztonságot. Varga Mihály elmondta: a jövő évtől nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után - a számlával igazolt rész - ötmillió forintos áfatartalma visszaigényelhető lesz. A pénzügyminiszter a 100 millió forint feletti árbevételű cégek jelentős kedvezményeként említette, hogy eltörlik az adófeltöltés december 20-i határidejét, így az érintett társaságoknak majd csak májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egy időben kell megfizetniük teljes adójukat. 

 

A 2020-as büdzsé a családok költségvetése lesz

 

Szólt arról is, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben a szociális hozzájárulási adó (szocho) 2 százalékponttal csökken, míg a kisvállalati adó 13 százalékról 12 százalékra mérséklődik. Varga Mihály közölte: a fejlesztési célú adókedvezmény annak a lehetőségét teremti meg, hogy ne csak az 500 millió forintot meghaladó beruházásokat végrehajtó cégek, hanem a három év alatt 50-100 millió forintot fejlesztő kis- és közepes vállalkozások is hozzájuthassanak ilyen típusú adókedvezményhez. A miniszter megerősítette: a gazdaságvédelmi akcióterv 400-500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, és hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország meg tudja védeni az elmúlt időszak uniós átlag feletti gazdasági növekedésének eredményeit.

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu