Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Jog

Be kell fejezni a közigazgatási felsőbíróság létrehozását

2018. May 14. 15:00
Be kell fejezni a közigazgatási felsőbíróság létrehozását

Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt kinevezés előtti meghallgatásán közölte: eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön.

Trócsányi László - aki jelenleg is az igazságügyi tárcát vezeti - felhívta a figyelmet arra: jövőre lesz 70 éve, hogy megszűnt a legfelsőbb közigazgatási bíróság, hiszen 1949-ben a kommunista diktatúra minden olyan szervezetet eltörölt, amely jogállamisági keretet adott. A miniszter büszke rá, hogy nyolc regionális közigazgatási bíróság jött létre, ugyanakkor nagyon sajnálja, hogy a közigazgatási felsőbíróságot nem tudták létrehozni, nem tudták megteremteni az ehhez szükséges kompromisszumot. 

 

Eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön

Eljött az idő, hogy a közigazgatási felsőbíróság létrehozásával kapcsolatos munka befejeződjön

 

Úgy gondolom, most eljött az idő, hogy ezt a munkát bejezzük" - jelentette ki. A magyar jogrendszer előtt álló kihívásokat úgy értékelte: Magyarországon is érvényesül az a világjelenség, hogy "hihetetlen mennyiségű" jogszabály van hatályban, ezért fontosnak nevezte a kodifikátorképzést és célként tűzte ki, hogy a jövőben a jogalkotással mint mesterséggel foglalkozzanak, a jogszabályok értelmezhetősége, olvashatósága érdekében. Továbbra is szigorú büntetőpolitikát ígér, ugyanakkor fontosnak nevezte az áldozatvédelmet is.

 

Trócsányi László továbbra is szigorú büntetőpolitikát ígér

Trócsányi László továbbra is szigorú büntetőpolitikát ígér

 

A magánjogban a jogi versenyképesség kérdését tartja kiemelendőnek, ezért szerinte újra kell gondolni a fizetésképtelenségi eljárásokat, a felszámolás, a csőd és a végelszámolás szabályait, illetve egységes jogiszemély-nyilvántartást kell létrehozni. Fontosnak nevezte továbbá a jogi kultúra megerősítését, mert szerinte az állampolgárok ma keveset tudnak a jogról. Trócsányi László továbbra is nyitott minisztériumként jellemezte az igazságügyi tárcát, és azt ígérte, hogy a jövőben is együttműködésre törekszik a különböző szervezetekkel.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu