Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Jog

Emelik a szociális területen dolgozók bérét

2014. November 12. 16:45
Emelik a szociális területen dolgozók bérét

Jövő év júliusától azok személyek, akik szociális területen dolgoznak béremelést várhatnak – jelentette ki Czibere Károly.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, hogy 2016 folyamán az ágazatban dolgozók életpályarendszerét kialakítják majd és újabb béremelésre számíthatnak ezáltal. Czibere Károly ismertette Balog Zoltán miniszter üzenetét majd köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik a szociális területen dolgoznak.

 

Czibere Károly szerint meg kell becsülni

a szociális területen dolgozókat

 

 

Az államtitkár beszédében úgy fogalmazott, hogy a jövő évben az idei 12 milliárd forint bérpótlékot biztosítani fogják. Hozzátette, hogy céljuk, hogy fenntartható és garanciális ellátási rendszert dolgozzanak ki az elkövetkezendő hónapokban. Czibere Károly úgy véli, hogy azok a dolgozók, akik szociális területen tevékenykednek, munkájuk és ágazatuk aranytartalék éppen ezért a kormányzatnak és a társadalomnak is célja, illetve felelőssége, hogy meg legyenek becsülve. Beszéde során pedig felelevenítette azokat a dolgokat, amelyeket eddig sikerült megtenni a szociális területen dolgozókért. 

 

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu