Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Belföldi hírek

2014.március 15-től érvényes az elfogadott új Ptk.

2013. February 13. 09:57
2014.március 15-től érvényes az elfogadott új Ptk.
A Parlament elmogadta az új polgári törvénykönyvet. A nyolc könyvből, azon belül csaknem ezerhatszáz paragrafusból álló kódexben helyet kaptak a jelenleg külön törvényben szabályozott családjogi rendelkezések is.
A kabinet tavaly júliusban változtatás nélkül terjesztette az Országgyűlés elé a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság által kidolgozott Ptk.-tervezetet, amely azonban kormánypárti képviselők módosító

Répássy Róbert

javaslataival a parlamenti vitában több ponton is megváltozott. A kódex az 1960 óta hatályos törvénykönyv jelenlegi szövegének hozzávetőleg a felét őrizte meg, a negyedét korrigálta, ugyanekkora részében viszont lényegileg megváltozott, vagy teljesen új tartalmat kapott.

A kódex közel 1600 paragrafust foglal magában, amelyek több mint tízezer szabályt alkalmaznak. Az új Ptk. a tervezett 2014. január 1-je helyett két és fél hónappal később, március 15-én lép hatályba. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt a hétfőn elfogadott módosítást a megfelelő felkészülési idő biztosításával indokolta.

Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy soha még ilyen alapos előkészítésű Polgári törvénykönyvet nem terjesztettek még az Országgyűlés elé. Az igazságügyi államtitkár kiemelte, a törvény jelentősége abban áll, hogy kiterjeszti a szabadságjogokat, megerősíti az egyén önrendelkezési jogát, hiszen a polgárjog lényege a megengedő szabályozás.


MTI/MCOnet
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu